Harmadik fejezet – Az Abszol út
Ahogy a kocsi London felé haladt egyre kevesebb volt a mező, míg végül a fák is teljesen eltűntek, nem hagyva mást maguk után, mint a vonalzóval egyenesre vágott gyepű egyforma házakat, a zsúfolt utcákat és a gyárkéményeket.
Mia az ablakon kibámulva csendesen dudolászta a rádióból szóló dalt. A belvárosban egyre fokozódott a tömeg, a füst és Mia hitetlensége. Nem létezik, hogy ezekben a hétköznapi boltokban, hétköznapi emberekkel körülvéve, olyen különleges tárgyakat lehessen kapni, mint például egy varázspálcát.
Már éppen hangot akart adni aggodalmának, amikor hirtelen megálltak.
- Itt is volnánk. A Max Roadon. – mondta Albert.
Mindketten kiszálltak a kocsiból, Albert befizette a parkolási díjat és elindultak a zsúfolt járdán.
- A Foltozott Üstöt keressük. – állapította meg Albert a papírra pillantva.
Csupa megszokott üzlet mellett haladtak el: egy gyorsétterem, egy turkáló, egy könyvesbolt, egy kocsma, egy lemezbolt. Mia sorra vette az üzleteket és megakad a tekintete a kocsma feletti feliraton, amelyen ez állt : Foltozott Üst.
Mia izgatottan megrántotta Albert kabátját és az épület felé mutatott, majd se szó se beszéd elindult feléje. Az ajtóban megvárta a kissé meglepett Albertet, majd a nyomában belépett.
Mia a varázsvilág bejáratának valami egészen mást képzelt el. Nem egy sötét, régi és dohányszagú helyiségre. Ám mielőtt megfutamodhatott volna egy aprócska, de nagy szakállú, cilinderes férfi lépett oda hozzájuk.
- Ön lenne Kate Russo lánya? – tért rögtön a lényegre.
Mia bizonytalanul bólintott, majd hozzátette.
- Kate nem tudott eljönni, mert dolgoznia kell, de azt mondta az úr tud segíteni nekünk. Diggle úr, ha nem tévedek.
- Igen, igen. Már éppen aggódtam, ugyanis indulnom kéne. Na de akkor kövessenek kérem.
Azzal elindult a kocsma hátsó kijárata felé. Mia és Albert tanácstalanul követték.
- A Roxfort a legjobb boszorkányképző. Szerencsés lehet, hogy felvették. Oda fog járni Harry Potter is. Bizony. Az is elő fordulhat, hogy most is találkozik vele. Ő is az iskolai felszerelését szerzi be éppen.
Mia szerette volna megkérdezni, ki az a Harry Potter, de addigra már kiértek a hátsó udvarra. Az pici volt és csak a kocsma szemeteskukái voltak sorakoztak ott. De Diggle úr nem zavartatta magát, odalépett a téglafal elé és elővett a talárja zsebéből egy hosszú és vékony botot. Miának szinte a lélegzete is elakadt, amikor rájött mi is az valójában. Diggle úr ugyanis egy igazi varázspálcát tartott a kezében. A téglákra rámutatva számolni kezdte őket, majd az egyiket háromszor megkoppintott a pálcájával.
A tégla remegni kezdett, majd egy lyuk jelent meg rajta. Az egyre tágult, míg végül a szilár falból egy kőkapu lett. A túloldalán egy kanyargós macskaköves út tűnt elő. Mia elképedve figyelte az elé táruló látványt.
-Isten hozta az Abszol úton! Kellemes vásárlást kívánok! – mondta Dedalus Diggle és el is tűnt a Foltozott Üstbe vezető ajtón át.
Mia és Albert meglepve álltak a kőkapu alatt. Mia ocsúdott fel előbb és átlépett a kapu másik oldalára. Albert követte és egy szempillantás múlva a kapunak nyoma sem volt.
Mia ámulva nézte az egy közeli bolt előtt csillogó sokféle üstöt. Elővette a reggel kapott borítékot, abból is a nagyobb levelet, amin a szükséges felszerelések voltak feltüntetve.
- Üstöt is kell vennünk. – jelentette ki határozottan és elindult a bolt felé. Amikor beléptek megszólalt egy csengő és egy fiatal boszorkány eléjük jött a sok polcnyi üst közül.
- Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen.
- Egy üstöt szeretnék. Ónból, II.-es méretűt. – olvasta Mia a papírról.
- Á, Roxfort? – kérdezte a boszorkány barátságosan, majd eltűnt a sokféle üstöt rejtő polc között. Kisvártatva megjelent, feltehetően a kívánt darabbal, és átnyújtotta a vásárlóknak.
- Öt galleon lesz, ha mást nem adhatok.
- Öt micsoda? – kérdezte Mia meghökkenve. Mi a csuda az a galleon? Itt fonttal nem lehet fizetni? Pedig nála csak az van. – töprengett magában.
- Öt galleon lesz. – ismételte meg az eladó felhúzott szemöldökkel.
- És mi az a galleon? – kérdezte Mia most már kétségbe esetten.
A boszorkány először mérgesen grimaszolt, aztán megértette.
-Mugli születésű vagy ugye? – kérdezte megenyhülve. Amikor láttam Mia tanácstalanságát gyorsan folytatta. – Mugli családból származol vagyis a rokonaid nem varázslók és boszorkányok. - Mia bólintott, hogy ez így igaz. Erre az eladó folytatta. – Nálunk nem tudod használni a mugli pénzt, úgyhogy mielőtt bármit is vesznek – intézte most már Alberthez is a szavait – el kell menniük a Gringottsba, a varázslók bankjába. Ott beváltják a pénzüket. Addig félreteszem ezt az üstöt, utána jöjjenek vissza érte. A Gringotts egy nagy fehér épület. Könnyű lesz megtalálni. – azzal kiterelte Miát és Albertet az üzletből.
- Nem gondoltam, hogy a varázslóknak külön pénzük is van. – jegyezte meg Albert, majd elindultak az utcán.
Mia csalódott volt, amiért felsültek az üst vásárlásának terén, de a látvány nemsokára felejtette vele minden csalódottságát. Annyi minden érdekes volt a boltok kirakataiban és ő mindent meg akart nézni.
Elhaladtak a Mágikus Menazséria mellett, ahonnan huhogás, nyávogás és egyéb állathangok szűrődtek ki, a kirakatban pedig lila és narancssárga csigák, kígyók és fekete patkányok voltak láthatóak terráriumokban. Egy másik bolt kirakatában seprűk sorakoztak, a sok kirakatüvegnek nyomott arcú gyerek szemének kereszttüzében.
-Ú, az új Nimbusz Kétezres… Ez a leggyorsabb seprű a világon! – lelkesedtek.
Voltak boltok, ahol könyveket lehetett kapni, egy patikában minden roskadásig volt pakolva – de hogy pontosan mivel az Mia számára rejtély maradt – másutt ezüst műszereket, mérlegeket, megint másutt üveggömböket, teáscsészéket lehetett kapni. Volt ahol pergament és pennát kínáltak, utóbbiakat megannyi színben. Aztán egyszer csak megpillantották a nagy hófehér épületet.
A boszorkánynak igaza volt, ezt nem lehet nem észrevenni. Fényes bronzkapujában pedig ott állt egy…
Mia nem tudta megmondani, mi is az amit lát. Az emberszerű lény alacsony volt, hosszú ujjakkal, hegyes szakállal, kreol bőrszínnel. Szemei értelmesen csillogtak. Amikor Miáék beléptek a kapun meghajolt. Felmentek a hosszú márványlépcsőn, és a végében egy ajtó várta őket. Ez ezüstből készült és ez a felirat díszelgett rajta:
Gringotts, a varázslók bakja
Lépj be, vándor, de vigyázz:
Nem csak kincset rejt e ház.
Ha csak vinnél, de nem hozol,
Fejedre csak bajt halmozol.
Ki idegen kincset áhít,
Annak e hely csapdát állít.
Add fel tolvaj, ne légy dőre,
Varázslat e kincsek őre.
Ezt az ajtót két lény őrizte, akik szintén meghajoltak előttük. Amikor beléptek, egy márványcsarnokban találták magukat. Két hosszú sorban álltak a pultok, amiknél magas székeken, ugyanolyan furcsa lények ültek, mint amilyenekkel már korábban is találkoztak. Nagy könyvekbe jegyzeteltek, érméket méregettek, és drágaköveket vizsgáltak nagyítókkal. A terem oldalában számtalan ajtó nyílt, ahol emberek és a lények mászkáltak ki és be.
Albert odament egy szabad asztalhoz, és megszólította az ott ülő teremtményt.
- Jó napot kívánok! Fontot szeretnénk beváltani varázslópénzre. – közölte határozottan. Mia hálás volt, hogy ezt nem neki kell intéznie. Egyrészt a pultot sem érte volna fel, másrészt a bank az olyan felnőttes hely.
- Mennyi pénzt akarnak beváltani?
Albert elővette kistáskájából a pénzes borítékot – amit Mia még a kocsiban adott neki – és átnyújtotta a hosszú ujjú lénynek. Az elvette, megszámolta, majd elkezdet arany, ezüst és bronz pénzérméket pakolni a pultra.
- Az arany a galleon, az ezüst a sarló a bronz pedig a knút. Egy galleon 17 sarlót vagy ha úgy tetszik 29 knútot ér. Kellemes vásárlást. – azzal Albert elé tolt egy nagy kupac érmét. Ő belesöpörte őket a táskájába és elköszönt.
Visszafordultak hát és lementek a fehér lépcsőn. Amikor kiértek az utcára Albert a szemközti üzletre mutatott.
- Akár meg is vehetnénk a talárodat.
Madam Malkin Talárszabászatából éppen akkor lépett ki egy sápad, szőke hajú fiú az anyjával. Mia ás Albert bementek az üzletbe és fél órával később egy nagy papírzacskóval távoztak. Elindultak visszafelé a hosszú úton és útközben beszereztek majdnem mindent. A Czikornyai és Patzából kilépve Miának már volt pergamenje, pennája, sima és színváltoztató tintája, süvege, munkavédelmi kesztyűje, egy szép erszénye a pénze tárolására, teleszkópja, rézmérlege és beszerezték az összes szükséges könyvet, valamit pár érdekesnek tűnő darabot (A Roxfort töténete, Modern mágiatörténet).
A patikában mindent átható záptojásszag fogadta őket. A padlón, a polcokon és a bolt minden kihasználható négyzetcentiméterén hordókban, üvegekben és fiolákban álltak a különböző nyálkás és ragacsos, porszerű és folyékony anyagok. Karmok és szarvak lógtak füzérekben a plafonról és mindenféle belsőség úszkált a különböző üvegekben. A patikárius készségesen összeállított egy gyűjteményt Miának a legfontosabb bájital hozzávalókból.
Mikor itt végeztek visszamentek az első boltba és kifizették a félretett üstöt.
- Már csak a varázspálca hiányzik. – nézte a listájukat Albert. Miát az elejétől fogva a legjobban a varázspálca érdekelte, ezért még a Gringotts felé észrevette a boltot, ahol ezt a különlegességet lehetett kapni.
A bolt kicsi volt, kirakata pedig szinte üres. Csak egyetlen pálca árválkodott ott a bársonypárnán a hámló felirat alatt: Ollivander – Minőségi varázspálcák – Alapítva: i. e. 382.
Mikor beléptek itt is megszólalt egy csengő, valahol az üzlet mélyén. Albert a csomagokkal félreállt a bolt falához, Mia pedig nézegetni kezdte a mennyezetig érő keskeny dobozhalmokat. El nem tudta képzelni, hogy lehet bármilyen pálcát is megtalálni, amikor olyan sok van. Szerette volna megkérdezni az eladótól, de nem látta sehol és úgy érezte itt nem is illik kérdezősködni. Mintha nem is pálcaboltban, hanem egy könyvtárban lenne, ahol bármilyen kis zajért kitessékelhetik, ezért inkább csak állt a bolt közepén mozdulatlanul.
- Jó napot! – szólt egy lágy hang. Mia összerezzent és a bolt belseje felé kapta tekintetét. A magas oszlopok közt egy öregember állt.
- Jó napot! – köszönt Mia is. Mivel a férfi csak állt felvont szemöldökkel, Mia úgy érezte tennie kell valamit, ezért bemutatkozott: - Mia Russo vagyok, és varázspálcát szeretnék venni.
- Olyan ismerős. Talán a rokonuk? Nem, nem az lehetetlen. De úgy hasonlít…
- Nem hasonlítok egyik rokonomra sem. – sietett gyorsan átvenni a beszélgetés fonalát Mia. Nem volt biztos benne, hogy Ollivander úr hozzá beszél, de szeretett volna mielőbb új pálcát venni.
- Akkor egy felettébb különös véletlennel állunk szemben. – folytatta a pálcakészítő - Na, de akkor térjünk is a tárgyra. Melyik kezébe fogja a pálcát Russo kisasszony?
Mia örült, hogy Ollivander úr egy kevésbé különös hangnemre váltott, ezért gyorsan válaszolt – bár nem tudta pontosan, mit kéne mondania - mielőtt újra eltérne a témától.
- Jobb kezes vagyok.
- Emelje fel a jobb karját. – mondta Ollivander, közben pedig elővett egy ezüst mérőszalagot. Azzal lemérte, milyen messze van Mia válla az ujjától, a könyökétől, a talajtól és a térdétől, csuklója a könyökétől, és, hogy mekkora a csukló- és fej-kerülete. Eközben tovább magyarázott:
- Jegyezze meg, Russo kisasszony: minden Ollivander varázspálca magját intenzív varázserővel bíró anyagok alkotják. Erre a célra, sárkány szívizomhúrját, egyszarvú szőrét és főnix farktollát használjuk. Nincs két egyforma Ollivander pálca, ahogy nincs két egyforma ezen állatok között sem. Tökéletes munkát természetesen csak a saját pálcájával végezhet, ami önt választotta.
Mia annyira az öreg szavaira koncentrált, hogy észre sem vette, hogy az már a sok ezer doboz között keresgél, a mérőszalag pedig önállósította magát vagyis a levegőben cikázott Mia körül.
- Elég volt! – szolt az eladó és a szalag magatehetetlenül a padlóra hullott. – Tessék, próbálja ki ezt. Fenyő, egyszarvúszőrrel. Tíz hüvelyk. Rugalmas darab. Fogja és lengesse.
Mia a kezébe fogta a pálcát és hadonászni kezdett vele, de Ollivander rögtön elvette tőle és egy másikat hozott.
- Bükk és főnixtoll. Tizenkét hüvelyk, hajlékony. Próbálja ki!
Mia kipróbálta, de a boltos azonnal kikapta a kezéből.
- Tessék, magyal-sárkányszívizom kombináció. Nyolc hüvelyk. Kellemesen rugalmas. Gyerünk, próbálja ki! – hadarta Ollivander.
Mia kipróbálta. Meg a következőt, és a következőt, meg az utána következőt is. A kipróbált darabok kupaca egyre növekedett egy már amúgy is zsúfolt asztalon. Miának fogalma sem volt, mit kéne csinálni a pálcának, de hogy valamit kéne abban a nyolcadik után biztos volt.
- Nem könnyű, nem könnyű. De nem kell aggódni, megtaláljuk a magának valót… Esetleg… Különös lenne, felettébb különös, de miért is ne lehetne? Ébenfa és főnixtoll, tizenhárom hüvelyk, olyan mint a rugó.
Mia átvette a pálcát és ekkor rájött mit várt és mit nem kapott meg eddig Ollivander a kipróbált daraboktól. Melegséget érzett az ujjaiban, ami szétáradt az egész testében. Felemelte a kezét és suhintott vele, mire a pálca végéből vörös és arany szikraeső tört elő. Mia ugrált és tapsolt örömében, Albert elmosolyodott és Ollivander úr is felkiáltott:
- Bravó. Csodálatos, igazán remek. Milyen különös… lám, lám, lám… módfelett különös.
Visszatette a pálcát a dobozba és becsomagolta barna papírba, de közben tovább motyogott:
- Különös… felettébb különös…
- Bocsánat, de mi olyan különös? – kérdezte Mia.
Ollivander, mintha csak erre a kérdésre várt volna rámeredt.
- Tudja, én emlékszem minden pálcára amit valaha eladtam. Minden egyes darabra, de erre nem is nehéz emlékezni mivel fél órája sincs, hogy az ifjú Harry Potter megvette nála a pálcáját. Abban is ugyanennek a főnixmadárnak a tolla volt, mint a magáéban. És mint neki is mondtam, ezeken kívül az a madár egy tollad adott – egyetlen egyet. Az pedig Tudjukki pálcájának a magja. Furcsa dolgok ezek. Pláne, hogy annyira hasonlít. Na, de majdcsak kiderül. Vagy talán véletlen volna? – az utolsó négy mondatot megint azon a furcsa hangon mondta, amit az elején is használt, és amitől Miának borsódzott a háta. – De ne feledje: a pálca választja a varázslót… Ha a pálcamágia nem mond csődöt, nagy tetteket láthatunk még magától, Russo kisasszony. Hiszen Ő Akit Nem Nevezünk Nevén szintén nagy tetteket hajtott végre – borzalmas, de nagy tetteket.
Mia megborzongott. Számított ugyan rá, hogy a varázsvilág ijesztőbb és veszélyesebb lesz, mint az emberi, de erre azért nem gondolt. Gyorsan kifizette hát a pálcáját és Alberttel együtt sietősen távoztak.
Megálltak Ollivander kirakata előtt és Albert még egyszer, utoljára ellenőrizte a listát.
- Már csak az állat beszerzése van hátra. – jelentette ki jelentőségteljesen, mert tudta, Mia milyen régóta szeretett volna egyet.
Mia arról teljesen el is feledkezett, hogy állatot is vihet magával az iskolába így egy csapásra felvidult és el is felejtette Ollivander sejtelmes szavait.
Visszaindultak a Gringotts felé látott állatkereskedésbe, a Mágikus Menazsériába. Amikor beléptek a zsúfolt kis helyiségbe Albert rögtön visszafordult és Miának adta a pénzt, hogy válasszon magának, ő addig kint megvárja.
Így hát Mia egyedül kezdett el nézelődni a boltban. Látott a fal mellett álló plafonig érő polcokon sokféle kígyót, békát és csigát, de ilyet nem akart, egyrészt csak baglyot, macskát és békát lehetett a levél szerint vinni, másrészt túl nyálkásak voltak neki. Végignézett a baglyokon, de nem talál különösebben tetsző példányt magának. Mindegyik a csőrét csattogtatta vagy a szárnyával csapkodott. Ekkor Mia áttért a macskák szemrevételezésére. Mindig is akart egyet, de Kate és Simon nem engedték, mert Simon allergiás a szőrükre. Most azonban nem sokat lesz otthon vele, így akár vehetne is egyet.
A macskák ketrecekben nyávogtak a polcok alsóbb fokain. Voltak ott vörösek, feketék, cirmosak, szürkék, fehérek és foltosak. Mia a polcok mellett haladt és az összest megnézte. Már éppen az utolsónál tartott, és vissza akart fordulni, hogy újra megnézze mind, amikor megpillantotta. Egy méterre tőle, a szekrény legalsó fokán egy ketrecben ott ült, nyugodta. Nem nyávogott vagy próbálta felhívni a figyelmet, mint a többi, csak ült szép csendesen. Mia leguggolt, hogy jobban láthassa a vékony, szürke cicát. Igazán szép volt, és kimerítette a Mia számára tökéletes macska fogalmát.
Így hát Mia nem is tétovázott, hanem odament az eladó varázslóhoz és közölte vele, hogy azt a kismacskát szeretné megvenni. Az eladó a ketrechez ment, Mia pedig választott egy félgömb alakú, fonott utazókosarat. Abba belerakták a macskát és Mia kifizette. Eközben az eladó magyarázott még valamit a macska mágikus képességeiről, de Mia annyira örült a cicának, hogy egyáltalán nem figyelt rá.
Boldogan szalad ki a boltból és mutatta meg Albertnek legújabb barátját. Most már tényleg megvolt Mia minden szükséges holmija és az idő is későre járt, így hát elindultak vissza a kocsihoz.
Véleményed mindenről van. Írd le nekem: |
|
V
